2010. augusztus 26., csütörtök

Kricsár és Ritakata összebútorozott:)

Most már tudom miért kellett elmennem egy nem annyira nagy, és ígéretes  vásárba....Hogy találkozzak Ancsával (Kricsárral) , és nagy unalmunkban megálmodjuk közös kis ékszereinket. Annyira unatkoztunk, hiszen ember szinte egy szál sem volt órákig, hogy elkezdtük egymás technikáját vizsgálgatni, és rájöttünk, össze is lehetne komponálni a kettőt. Hihetetlen mennyire kiegészíti egymást ez a két anyag.:) Azt hiszem jó ötlet egy közös bolt nyitása.:) A termékek azóta folyamatosan születnek. Íme egy pár ízelítő közülük!!! :)



  

2010. augusztus 24., kedd

Fülbevalók

Szeretek fülbevalót készíteni, nagy kihívás ilyen piciben megvalósítani valamit, főleg ha mintás.Másik érdekessége,hogy ha megvan az ötlet azt kétszer kell véghez vinni ugyebár, hiszen pár is kell neki. :)

2010. augusztus 23., hétfő

Munkáim









Kezdetek

A történetem talán ott kezdődik, amikor a mamám felhívott, kell-e egy kemence. Hááát nem nagyon kellett, de mivel annyira udvarias vagyok, nem mondhattam nemet,hiszen mama bátyjáé volt,aki után így Én örököltem.....Elhoztam hát, és azóta az egyik legfontosabb és legkedveltebb családtag lett.:)
Először nem nagyon tudtam mit is kezdjek vele, de rátaláltam az üvegre, mint anyagra, és eldöntöttem, ez jó lesz nekem. Ezzel szeretnék foglalkozni, és a kemencém is jó lesz hozzá. Megtanultam a technikát, és jöhetett a meglepetésekkel, izgalmakkal teli kísérletezgetés. Tetszik, hogy az anyag maga rideg és merev, viszont rengeteg lehetőséget rejt magában, a kemencémben pedig varázslatosan át tudnak alakulni a különböző üvegdarabok.

A technika lényege az összeolvadás. Különböző színű, méretű üvegek egyesülése.